Kovalcsik András (1931-2007)



Eltávozott körünkből Kovalcsik András, Balassagyarmat díszpolgára, a Balassagyarmati Honismereti Kör elnöke. Vezetésével közel harminc év alatt több mint háromszáz előadást, emlékülést tartottunk a városi könyvtárban és a helytörténeti gyűjteményben. Vendégül láttunk sok elszármazottat, határon túli helytörténeti kutatót, honismerettel foglalkozót. A kutatást végző tagok beszámolót tartottak, mások családjukkal „házigazda” szerepkört vállaltak a rendezvényeken. Honismereti kirándulásokat szerveztünk, kiállításokat rendeztünk, emléktáblákat avattunk, kiadványokat jelentettünk meg. Mindezt a Madách Imre Városi Könyvtár égisze alatt, amely 1978-ban vállalta a kör működtetését, s azóta folytonosan „gazdája”, fenntartója az irodalmi, történelmi múlt, az épített és természeti környezeti értékek feltárására és megőrzésére alakult hagyományápoló civil szervezetnek.


Kovalcsik András matematika–fizika szakos középiskolai tanár volt. Nevelői ifjúkorában az egyházi kollégiumban „megfertőzték” a humán tárgyak szeretetével. Cserkészként megismerkedett a népdalokkal és a népi tánccal, később figyelemmel fordult a népi írók felé. Érdeklődést mutatott a művészetek, elsősorban a zene- és képzőművészet iránt. Maga is énekelt kórusokban, néptáncolt, s fotói, fotografikái művészi alkotások.


A makói születésű fiatalember pályakezdő pedagógusként ifjú feleségével az ötvenes évek elején került Balassagyarmatra. A kisváros befogadta a fiatal párt, otthont adott a két fiúgyermeket felnevelő Kovalcsik családnak. Életre szóló barátságot kötött kollégákkal, tanítványokkal a polgáriból létrejött általános iskolában, a tanítóképzőben, majd a patinás gimnáziumban, a Balassiban. Egyre több lett a helyi ismerős, barát, a kortársak mellett idősebbek is. A velük folytatott beszélgetések megjelenítették a régi várost, a kép gazdagodott a már elhalt személyekkel, lebontott üzletekkel, bezárt intézményekkel. A múlt iránti fogékonyságát hasznosíthatta Kovalcsik András a gimnáziumban is: az érettségi találkozókra, öregdiák összejövetelekre mindig hivatalos volt, először mint fotós, később pedig mint a régi idők és személyek jó ismerője. A fotózás történetisége is foglalkoztatta: összegyűjtötte a régi balassagyarmati fotográfusok képeit, megmaradt dokumentumait. Jó szemmel meglátta az értékeket. Idős ismerősei leszármazottaitól régi fotókat, családi iratanyagot kért és kapott, melyek ma a helytörténeti gyűjtemény alapvető dokumentumai.


Az 1970-es években egymással párhuzamosan többen is kutatásokat kezdtek a városban. Szabó Károly az irodalomtörténeti emlékeket, Kmetty Kálmán az utcanevek eredetét, Réti Zoltán a város híres zenészének, Rózsavölgyi Márknak az életét tárta fel. 1977-ben megjelent a várostörténeti monográfia, több mint félezer oldalon. A múlt értékeinek felfedezőit Podlipszky Ervin könyvtárigazgató 1978-ban összehívta az akkoriban átadott fiókkönyvtárba, a mai helytörténeti gyűjteménybe, s belőlük megalakult a Honismereti kör. Elnöküknek egyhangúlag Kovalcsik Andrást választották meg, aki ezt a tisztséget haláláig betöltötte. Személyiségéből eredeztethető, hogy vezetői feladatot kapott. Képes volt az apró részleteken felülemelkedni, a lényegre koncentrálni. Szenvedéllyel gyűjtött mindent, ami Balassagyarmattal kapcsolatban volt. Elévülhetetlen érdemei vannak értékeink felkutatásában és megőrzésében, legyen az városképi jelentőségű műemlék, síremlék, fotó, vagy bármely dokumentum.


A gimnáziumi jubileumi összejövetelekből, a Balassi öregdiákjainak találkozóiból bontakozott ki a nyolcvanas évek elején Balassagyarmat barátainak találkozója, a gyarmatiak és az innen elköltözöttek évente megrendezett budapesti összejövetele. Kovalcsik András összekötő kapocs volt az elszármazottak és a szülőváros között, sokszor megkeresték a hazalátogatók, tőle gyűjtvén információkat egymásról.


Szókimondó ember volt, véleményét nem rejtette véka alá. Javaslataiban felhívta az illetékesek figyelmét az elkallódó értékekre, de az értékteremtő emberekre is, éljenek itt, vagy az ország legtávolibb pontján. A hetvenes években sokan bántották, lekicsinylően említették lokálpatriotizmusát. Nem volt bosszúálló ember. Ha jó ügyet szolgált az összefogás, képes volt azokkal is együttműködni, akik korábban megsértették. S mi más lehetett volna a cél, mint a kulturális javak megbecsülése, mentése, nyilvánosság elé tárása?


Balassagyarmat kulturális életének nemcsak szervezője, de állandó résztvevője. Jelen volt a kiállítás megnyitókon, komolyzenei hangversenyeken, könyvpremiereken, egyházi rendezvényeken. Munkahelyein, a Balassi Bálint Gimnáziumban, majd a Szondi György Szakközépiskolában vitrinek, tablók őrzik iskolatörténeti bemutatóit, a névadót ábrázoló képzőművészeti alkotások dicsérik jó ízlését és rábeszélőképességét, mellyel a városban élő, vagy a városhoz kötődő művészeket arra ösztönözte, hogy alkotásaikat közintézménynek adományozzák. Sírig tartó barátság fűzte festőművész kollégájához, Farkas Andráshoz, akinek munkáiból gyakran rendezett kiállításokat a megyében és a megyén kívül is. Azonos gyökerek; a föld szeretete, a paraszti munka megbecsülése, a földművelő ember tisztelete tette kapcsolatukat mind szorosabbá.


Határon innen és túl szívesen ment előadást tartani, kiállítást rendezni, segíteni a kisközösségek hagyományápoló, nemzeti tudat megőrző tevékenységét.


A képzőművészet iránti vonzalmának köszönhető nagy felfedezése, Horváth Endre pénzjegytervező grafikusművész hagyatéka, mellyel Rebmann Rókusnénál, a művész nővérénél ismerkedett meg. Múzeumi pályázat, majd kiállítások, ezt követően ajándékozási szerződés, állandó kiállítás, alapítvány, képzőművészeti album jelzi azt az utat, melyet Kovalcsik András és Rebmann Rókusné bejárt azért, hogy közkinccsé tegyék a művészi hagyatékot. Az első kiállítás és emlékülés megrendezéséhez segítséget nyújtott a Pénzjegynyomda teljes szakmai gárdája Vagyóczky Károly grafikai osztályvezetőtől a vezérigazgatóig, akik napjainkig alkotások átadásával, kiadványok előállításával segítették és segítik Horváth Endre művészetének bemutatását.


A Horváth Endre Alapítványt azzal a céllal hozta létre az alapítványtevő, Rebmann Rókusné, hogy a Balassagyarmathoz kötődő képzőművészeket elismerjék. Kovalcsik Andrásra bízta a végrehajtást, aki kuratórium közreműködésével több mint húsz embert tartott méltónak a Horváth Endre-díjra. A kitüntetett alkotók műveiket ajándékozták a Városi Képtárnak, gyarapítva, gazdagítva gyűjteményét.


Albumok, kötetek sokasága jelent meg a Kiadványi Alapítvány segítségével, mely a Horváth Endre Alapítványból vált ki, s melyet szintén Kovalcsik András kezelt.


A Honismereti kör elnökeként ismerkedett meg Esze Tamás történészprofesszorral, aki az 1920-as években Balassagyarmaton református segédlelkészként Gulyás Pál bibliográfus felkérésére kezdte el gyűjteni a Nógrád megyei írók, közéleti szereplők adatait a Magyar írók élete és munkái című életrajzi lexikonhoz. 1983-ban Esze Tamás felajánlotta városunknak ezt az „adatbankot”, segítséget kérve a további gyűjtőmunkához. Kovalcsik András volt az, aki bekapcsolódott a kutatásba, gyarapítva a helyismereti gyűjtemény köteteinek számát, illetve az Esze Tamás Gyűjtemény dossziéit. Ez a felhalmozott ismeretanyag késztette arra, hogy a 21. század elején könyvvé szerkesztve az életrajzokat, hírt adjon a volt gyarmatiakról az Arcok Balassagyarmat múltjából három kötetében. Erős akaratát és életszeretetét mutatja, hogy súlyos betegsége idején is foglalkozott még e munka folytatásával, tervezte a negyedik kötet „arcait”, gyűjtötte az anyagot, információkat.


Még az Arcok sorozata előtt írta meg Megyery Sári élettörténetét. A balassagyarmati születésű színésznő a némafilmek sztárja volt, majd szépirodalommal, versek, novellák írásával foglalkozott. A könyv illusztrálására Kovalcsik András felhasználta a csodálatos fotóanyagot, mely a Párizsban élő művésznő hagyatékaként került a helytörténeti gyűjteménybe.


Tanár úr nevéhez is köthető a Mohácsy József Alapítvány létrejötte, mely balassagyarmati helytörténeti kiadványok megjelenését támogatja. Sokat anekdotázott arról, hogy milyen adminisztrációs nehézségekbe ütközött a nyolcvanas évek közepén egy amerikai állampolgár dollárban átadott adományának hivatalossá tétele.


A szervező és kutatómunka mellett a nyolcvanas évek végétől megnyíltak a Honismereti Kör előtt a pályázati lehetőségek. Minden alkalmat megragadott, hogy a közösség csekély lehetőségeit gyarapítsa, s nagy örömet szerzett neki, ha sikerült egy ötlettel pénzt nyerni egy-egy feladat megvalósítására. Gondosan ügyelt minden fillérre, hogy az körünk életében vagy a kiállításokban minél jobban hasznosuljon. A pályázati munkában a lehetetlent is megpróbálta: a Horváth Endre emlékkiállítás felújításához pénzt kért a Magyar Nemzeti Banktól. Mekkora volt az öröme, amikor Járai Zsigmond saját keretéből támogatta felvázolt tervét!


Sokoldalú tevékenysége felsorolásakor nem feledkezhetünk meg publikációiról sem, melyek jegyzékét írásunk végén adjuk közre. Kovalcsik András kezdeményezője, szerkesztője, írója, készítője volt többek között az 1979-ben megindított Balassagyarmati Honismereti Híradónak. Sokat emlegette a kezdeti időket, amikor stencilpapírra írta vagy diktálta a könyvtárban a megjelenésre szánt cikkeket, majd beindították a stencilgépet, s a sokszorosított lapokat a könyvtár teljes személyzete szedte kötetbe, az irodákban és a folyosón keringve a szétválogatott lapok halmai között. Tagja maradt a szerkesztőbizottságnak, tanácsaival, megjegyzéseivel segítve a cikkek szerzőit az elmélyülésben, esetenként fenntartását, ellenvéleményét is megfogalmazva egyes írásokról. A decemberben kiadott 1956-os történelmi olvasókönyv munkálatait még figyelemmel kísérte, s örült annak, hogy benne Jobbágy Károly és Túrmezei Erzsébet 1956-os versei is megjelentek.


Amíg a súlyos kór nem éreztette hatását, vitalitása fiatalokat megszégyenítő volt. A Horváth Endre emlékkiállítás 2004-es felújítása során még lendületesen részt vett a rendezés munkálataiban, a 2005-ös intézményi rekonstrukció után, a kiállítás visszaállításakor azonban már nagyon fáradtnak tűnt. A 2006. februári megnyitó ünnepségre még megcsillant korábbi kedélye és lelkesedése: az utolsó napokban színes emléklapokat készített a kiállítás anyagából a megjelenők számára. 2006. november 14. az utolsó közszereplés időpontja. 75. születésnapja tiszteletére a honismereti köri tagoknak és könyvtári olvasóknak közös születésnapot szerveztünk a Helytörténeti Gyűjteményben. Ekkor már súlyos betegen, minden erejét összeszedve vett részt a kétórás rendezvényen. Az est végén beszédében bíztatta a jelenlévőket, s a városi tévén keresztül a balassagyarmatiakat a hagyományápoló, értékmegőrző munka folytatására.


Sokirányú tevékenységét kitüntetésekkel is méltányolták. A várostól 1984-ben Balassagyarmatért kitüntetést, majd 1995-ben díszpolgári oklevelet kapott, a megye a Nógrád Megyei Madách-díjat adományozta neki 1990-ben. 2002-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet vehette át pedagógiai tevékenységéért. 2003-ban a város önkormányzata Balassagyarmatért emlékéremmel tüntette ki a vezetésével működő Balassagyarmati Honismereti Kört.


Hihetetlen, hogy nem tudjuk őt felhívni, tanácsát kikérve egy-egy kényes ügyben, jó megoldást keresve egy feladat elintézése során. Elköltözött Balassagyarmat lokálpatriótája, a város díszpolgára, aki bár nem itt született, neve hallatára mégis először mindenkinek Balassagyarmat jutott eszébe. Emlékét legjobban úgy őrizhetjük, ha képességeink szerint folytatjuk a megkezdett munkát, s azon leszünk, hogy a Balassagyarmati Honismereti Kör megünnepelhesse 2008-ban harmincadik, majd 2078-ban századik születésnapját!


Vas Ágnes