Tudományos konferencia a szlovák-magyar lakosságcseréről.

„Vonatok északnak és délnek”

A második világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere története és következményei c. konferencia ismertetője –Salgótarján, 2006. október 4–5.

Október 5-én, pénteken fejezte be munkáját a Nógrád Megyei Levéltár és az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet által Salgótarjánban szervezett kétnapos tudományos konferencia, melyen 17 előadó – köztük szlovák és felvidéki magyar kutatók is – a második világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere történetéről és annak máig ható következményeiről tárgyalt. A szervezők is jelképesnek szánták, hogy a konferenciát a határ két oldalán működő nemzetiségi szervezetek vezetői, Hrubík Béla, a CSEMADOK országos elnöke és Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke köszöntötte. Mindketten azzal a várakozással tekintettek a konferencia elé, hogy az objektív tényfeltárás lehetőséget ad mindkét fél meghallgatására, hogy a történelmi tévhitek, politikai indulatok helyét a tények elfogadásán alapuló együttműködés váltsa fel, s a „nemzetiségi kérdés ne vagonkérdés legyen” – miként Hrubík fogalmazott.

A konferencia a 20. század máig ható, tragikus eseményét mutatta be a nagyszámú érdeklődőnek. Az 1938-ban négyhatalmi határozattal megszületett Csehszlovákiában a korábban emigráns politikusok a háború végén hazájukat teljes népcserék útján szláv nemzetállamként szerették volna újjáteremteni. A német- és magyarellenes intézkedések elsődleges „jogforrásai” az ún. a Benesi-dektérumok voltak. Eduard Benes köztársasági elnök eredeti tervét azonban Anglia és az Egyesült Államok ellenállása meghiúsította, de végül 1947. április 12-én útnak indultak az első tehervagon-szerelvények Csehszlovákia és Magyarország között, amivel megkezdődött a magyar-szlovák lakosságcsere, ami megszakításokkal 1949 elejéig tartott. A jogfosztottság alatt közel százezer magyart telepítettek ki Csehszlovákiából Magyarországra, s további tízezreket érintettek a Csehországba irányuló deportálások. Magyarországot ugyanakkor mintegy 60 000 szlovák nemzetiségű, önként kitelepülő állampolgára hagyta el. Erre a fájdalmas eseményre és utóhatásaira a neves szlovák és magyar történészek, szociológusok és néprajzkutatók előadásai hívták föl a figyelmet.

Az érdeklődőknek az érsekújvári Vadkerty Katalin, nyitóelőadásában, a csehszlovák-magyar lakosságcseréről, mint a magyar kérdés „végső rendezésének” egyik módjáról beszélt. Mint mondta, kezdetben Benesék a kérdés végleges rendezését tervezték, azonban elképzeléseik – szerencsére – csak részlegesen valósultak meg. Ezt követően a lakosságcsere előzményeiről, területi szempontjairól és etnikai következményeiről és nemzetközi hátteréről számolt be az érdeklődőknek a révkomáromi Simon Attila, a somorjai Popély Árpád, a pozsonyi Gyurgyík László. Popély megállapította, hogy a magyarság kitelepítése a nyugati területen kezdődött és kelet felé haladt, így legsúlyosabban az összefüggő, nagy területű magyar tömböket bontotta meg. Gyurgyík demográfiai előadása arra világított rá, hogy míg a háború előtt a magyarság jóval urbanizáltabb volt a szlovákságnál, mára a kép megfordult, a demográfiai mutatók terén hátrányba szorult. Különösen fájó a felsőfokú képzettséggel rendelkezők aránytalanul alacsony száma. Simon Attila szavai pedig egyértelműen cáfolták azokat az állításokat, amelyek szerint az 1938-ban elkövetett „magyar bűnök” igazolták volna az 1945-ös történéseket. Mint rámutatott, egyes lokális atrocitásokon túl, vagy kisebb csoportokat – mint például a két világháború között a magyar környezetbe érkező szlovák telepeseket – ért pressziók súlya nem vethető össze a háború utáni magyarságot ért tragédia méreteivel.

A konferencia következő részében a személyes helytállás példáit sorakoztatták fel az előadók. A budapesti Molnár Imre a mártír Esterházy János tevékenységét mutatta be, hangsúlyozva, hogy Esterházy rehabilitálását a szlovák hatóságok máig megtagadják, holott a politikus demokrataként küzdött, például a szlovákiai zsidóságot súlytó intézkedések ellen is. A békéscsabai Kugler József pedig Boross Zoltánnak a nógrád-gömöri magyarság érdekében végzett munkáján keresztül mutatta be, hogy egy korabeli értelmiségi – ha a hivatástudat vezérelte – sok mindent tehetett a meghurcolt magyarokért. A szegedi Miklós Péter pedig Mindszenty József hercegprímásnak az üldözöttek, köztük a felvidéki magyarok érdekében tett törekvésére mutatott rá.

A résztvevők megtekinthették a „Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten” című kamara-kiállítást. A hosszasabb kommentár nélkül bemutatott, önmagukért beszélő korabeli iratanyag a Nógrád Megyei Levéltár által őrzött dokumentumokból állt össze. A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság Balassagyarmati Kirendeltségének irataiból válogatott összeállítás célja az volt, hogy emberi sorsokat, a kisemberek életét, nehézségeit mutassa be.

A tanácskozás első napját az „Otthontalan emlékezet” című dokumentumfilm vetítése zárta, amely a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség munkájáról adott képet. A generációs emlékezet kutatására épülő filmet Szarka Lászlónak, az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatójának szavai vezették be, aki ismertette a felvidéki magyarok érdekvédő mozgalmának tevékenységét. A Szövetség vezetőjének, Arany A. Lászlónak az életpályáját Simon Attila ismertette, aki kiemelte, hogy az 1945-ig nem politizáló nyelvészprofesszor hogyan állt a mozgalom élére, miként vált a Mindszenty-perrel párhuzamosan felszámolt Szövetség vezetőjeként politikai fogollyá, fizikai munkássá, s felejtésre ítélt emberré. A Szakály István által rendezett filmet Magyarországon még nem mutatták be.

A következő nap a kassai Társadalomtudományi Intézetből Stefan Sutaj igazgató osztotta meg kutatási eredményeit a magyar-csehszlovák lakosságcsere előzményeiről és következményeiről. Látásmódja, korrekt történészi értékelése ad reményt a leginkább arra, hogy a magyar és szlovák történészek megtalálhatják a közös nevezőt ebben a mindkét nép számára oly fontos és érzékeny kérdésben. A békéscsabai Krupa András egy bükkszentkereszti család Csehszlovákiába való áttelepülésének és visszatérésének kálváriáját ismertette. Bemutatta azt, hogy a család tagjai hogyan estek áldozatul a szlovák propagandának, települtek át, hogy a sorozatos csalódások után visszatérjenek Magyarországra. A szegedi Tóth István a Dél-Alföldet is érintő lakosságcsere képi anyagát mutatta be. Az értékes anyag Szekerka János hagyatékában maradt fenn. Érdekesség, hogy Szekerka volt az egyik élharcosa a hazai szlovákok kitelepülésének, majd mikor annyian követték tanácsait, ő maga itthon maradt. L. Balogh Béni a Komárom-Esztergom vármegyei magyar-csehszlovák lakosságcseréről emlékezett meg. Az általa elmondottak jól szemléltették azt, hogy a Magyarországra érkező szlovák agitátorok a fenyegetés és a hitegetés eszközével egyaránt éltek. A pozsonyi Magdaléna Paríková szerint a kiérkező szlovákok gyakran azzal a problémával szembesültek, hogy környezetük megkülönbözteti őket, idegennek tartja. Hatásos volt, ahogyan előadását befejezte: egy szlovák újságot maga elé tartva, melyen a „Magyari za Dunaj?” (Magyarok a Duna mögé? Ami inkább „Ki a magyarokkal Szlovákiából!”–ként fordítható) felirat volt olvasható, kijelentette: „Ilyet többet nem szeretnék látni!”

Az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársainak előadásai a személyes emlékezet felől közelítettek a kérdéskörhöz. Tóth Ágnes az áttelepített szlovákiai magyarokat a kitelepített németek szemével láttatta. Az elhangzottak jól érzékeltették, mennyire része mai gondolkodásunknak, a világ dolgairól alkotott képzeteinknek a múlt, s mennyire meghatározza az egymás mellett élő nemzetiségek önmagukról és egymásról alkotott véleményét.

Szarka László, az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója zárszavában hangsúlyozta, hogy a téma forrásfeldolgozottsága olyan szintet ért el, hogy a korabeli eseményekről már érdemi viták folytathatók. Eljutottunk oda is, hogy hozzávetőleg azonos álláspontot képviselnek a mérvadó magyar, szlovák és a cseh történészek. Az igazi történészi feladat az, hogy az emlékezet és a történeti feltárás a máig élő érzelmek mellett is objektív legyen. A tanácskozásról pedig megjegyezte: a szlovák és magyar kutatók által közösen eltöltött két napban a politika nem lépte át a konferencia-terem küszöbét.

Kolléganőink fogadják az előadókat ...
A kamarakiállítás tablói...
...előtte kollégánk
Fuzik János
Popély Árpád
Becsó Zsolt
Simon Attila
Gulyás László
Vadkerty Katalin
Fehér Csaba
Miklós Péter
Tóth István
Stefan Sutaj
Angyal Béla
L.Balogh Béni
Tóth Ágnes
Kugler József
Tyekvicska Árpád
Szarka László
Gyurgyík László
Szarka László és Stefan Sutaj
Molnár Imre
Magdaléna Pariková
Fogadás először ...
... másodszor
... harmadszor.