Levéltári szeptember

Ünnepélyes könyvbemutató Szendehelyen

Szendehely kétnapos nyárbúcsúztató programja az idén szeptember 8-án a falu történetéről készült könyv ünnepélyes bemutatásával vette kezdetét. A Szepi Fogadó rendezvénytermében - a valamikori dézsmaház helyén - nagyszámú közönség jelenlétében mondhatott köszöntőt Altsach Ignác polgármester. A szendehelyi nemzetiségi kórus dalcsokra után Gerner Éva "Málenkij robot" című filmjének a vetítése következett. A film dokumentarista, ugyanakkor szívszorító módon idézte fel a magyarországi németek 1945-ös kényszermunka-táborokba való elhurcolását.

A film után Tyekvicska Árpád, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója szólt a megyei falutörténetek jelentőségéről. Az őt követő dr. Tóth Ágnes, az Etnikai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója kimerítő előadásban ismertette a magyarországi németek 1946-os helyzetét és történetét. Végigkövette a nemzetközi és a magyar politika változásait a német kérdésben 1945-től egészen 1950-ig. Előadása után dr. Hudi József, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményének főlevéltárosa mutatta be a "Szendehely története" című könyvet. A színvonalas kivitelű kiadvány egyszerre adatgazdag és ugyanakkor olvasmányos is - mondta többek között az előadó. Az előadások sorát a könyv szerzője, dr. Hausel Sándor, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatóhelyettese zárta, aki a könyv megírásának körülményeiről beszélt.

A Nemzetiségi Kórus énekei után az állófogadáson a megjelent közönség élénk társalgás alakult ki a falu 250 éves történetéről, és az arról megjelent könyvről.




A "Szendehely története" c. kötet bemutatása
/dr. Hudi József /

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai nap jelentőségét az adja, hogy hosszú idő után először most vehetjük kézbe a Szendehely történetét bemutató kötetet, Hausel Sándor levéltáros-történész munkáját.

Feladatom, hogy a kötetet röviden bemutassam, s kedvet csináljak olvasásához. Ahhoz azonban először azt kell tudnunk, hol is helyezkedik el a kötet a magyarországi könyvtermésben, a helytörténeti irodalomban.

Ha az elmúlt másfél évtizedre visszatekintünk, azt látjuk, hogy az 1990-es politikai rendszerváltást követő években települési önkormányzataink egyik fő törekvése az új közösségi identitás megteremtésére irányult. Ennek részeként megalkották községi jelképeiket (címereiket, zászlóikat), kialakították helyi ünnepeiket (pl. a falunapokat, kulturális fesztiválokat, itt a sátortáborozást, nemzetközi kórustalálkozót) és megíratták községük történetét.

A községi monográfia-írásnak a magyar államallapítás millenáris ünnepségei új lendületet adtak. A Száz Magyar Falu Könyvesháza sorozatban az új ezredfordulóra egységes szerkezetben minden megyében átlagosan öt község történetét vehette kézbe a történelem iránt érdeklődő közönség. Nógrádban Drégelypalánk, Horpács és Hollókő került a sorozatba.

A rendszerváltás óta elkelt másfél évben felmérésünk szerint csak a Dunántúlon közel 600 településtörténet (falu- és városmonográfia) látott napvilágot, ami azt jelenti, hogy a mai Pannóniában évente mintegy 40 helytörténeti monográfia jelent meg a könyvpiacon. Országos viszonylatban bizonyára ezernél is több településtörténeti monográfia van forgalomban - idővel megvalósulni látszik a falukutatók azon régi óhaja, hogy minden községnek, településnek legyen írott története. Ebbe a sorba illeszkedik tehát Szendehely is, amely a mai naptól kezdve színvonalas falumonográfiával büszkélkedhetik.

Vajon megszületethetett volna-e előbb a községtörténeti feldolgozás, s ha igen, mikor? Tegyünk egy kis időutazást!

1803-ban, amikor ötvenéves volt a község, bizonyára nem készülhetett feldolgozás, hiszen még a legfelkészültebb kutatók számára is elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy falunak önálló története van, mivel legtöbb falu nem volt önálló, hanem az adott uradalom függésében élt, s csak a jobbágyfelszabadulás után vált szabad paraszti településsé. Ez a megállapítás Szendehelyre is igaz, amely a váci püspöki uradalom falvaként viszonylag kedvező helyzetben volt, hiszen lakói szabad költözködési joggal rendelkeztek. Falujuk történetét az emlékezet éltette. A lakosok nagy része analfabéta volt, a nyomtatott könyv idegen volt számukra. Ekkoriban a külvilág számára Mocsáry Antal 1826-ban megjelent megyemonográfia néhány sorban foglalja össze a falu adatait.

1853-ban, amikor községünk 100 éves volt, még mindig nem létezett a falumonográfia műfaja, csak a városok kezdtek megíratni történetüket. Legfeljebb a plébánia történetét lehetett volna összeállítani, s nyomtatásban kiadni. Erre a plébánosok közül senki nem vállalkozott, erre azonban a plébánosok nem vállalkoztak, bár a kéziratos Historia domust közülük többen szorgalmasan vezették.

1903-ban, de még 1913-ban sem volt divat községtörténetet írni. A falumonográfia műfaja ugyanis az 1920-as években alakult ki, vált ki a plébániatörténetből. A helytörténeti kutatók számára módszertani kézikönyvek készültek, amelyek tanácsot adtak arra nézve, mit és hogyan kell megvizsgálni, s a vizsgálódások eredményeit hogyan kell írásba foglalni. A két világháború között, majd a szocializmus évtizedei alatt viszonylag kevés községtörténet született. A történelemmel foglalkozó értelmiségieknek elvileg csak az elmúlt 80 évben vállalkozhattak volna a falu történetének megírására.

2003-ban az Internet segítségével már anélkül is sokat megtudhatunk a faluról, hogy szobánkat elhagynánk. Több oldalnyi szöveget tölthetünk le a számítógépről; űrszonda-felvételek, digitalizált térképek mutatják a falu kedvező földrajzi helyzetét, gondozott természeti környezetét; tájékoztatót olvashatunk történetéről, látnivalóiról, szálláshelyeiről.

Végeredményben azt mondhatom, hogy az elmúlt negyedszázad bő terméséhez tartozik tehát Szendehely története c. kötet, amely sokoldalúan mutatja be a község történetét.
A szerző a könyv írásakor több lehetőség közül választhatott:
a.) korszakokra bontva, azokon belül pedig tematikusan tagolt alfejezetekben mutatja be a község történetét,
b.) bizonyos fontos kérdéskörök, témák köré építi mondanivalóját, s azokon belül pedig időrendben követi az eseményeket.

Hausel Sándor alapjában véve mindkét megoldási lehetőséget hasznosította, hiszen könyve első részében időrendben tekintette át a község történetét, második részében pedig tematikus fejezetekben dolgozta fel az általa összegyűjtött viszonylag gazdag szakirodalmi, levéltári forrásanyagot. Munkáját megnehezítette, hogy mind a körjegyzőség, mind pedig a község anyaga jórészt elpusztult a második világháborúban.

A falubeli olvasó számára elsőrendűen fontos, hogy minél többet tudjon meg őseiről, a saját családjáról. A kötet maximálisan eleget tesz ennek a közönségigénynek, ugyanis számos összeírást közöl (pl. 1760-ból, 1770-ből, 1828-ból, 1848/49-ből, 1931-ből, s későbbről), amelyben föltűnnek a helyi történelem főszereplői. Ők tartották fenn a község önkormányzatát, intézményeit (óvodát, iskolát, plébániát, a különféle egyleteket, köztük a kórust és a hagyományápoló egyesületet), gondoskodtak a közösség szolidaritásának megőrzéséről és anyagi gyarapodásáról. A könyv fejezeteiből, illetve az adattári részből személy szerint is megismerjük őket.

A kívülálló számára viszont azon van a hangsúly, hogy mit tudunk meg magáról a faluról, fejlődésének mozzanatairól és egyéni jellegzetességeiről. Legelőször is azt látjuk, hogy egy szabad költözködésű, katolikus német irtványtelepülésről van szó, amely kedvező földrajzi és társadalmi adottságainak köszönhetően a nógrádi falvak java részétől eltérően hosszú távon minden fontos területen gyarapodott. Folyamatosan nőtt népessége, polgárosodott, kulturálisan és anyagilag is gazdagodott. Lakossága a nehéz helyzetekben is megtalálta a kiutat. A berkenyei frank és más német telepesek letelepedése után kialakuló közel 350 lelkes település lakossága mára mintegy 1500 fősre nőtt. Az egyutcás faluból mára - Katalinpusztát nem számítva - 17 utcás, szépen rendezett, jórészt korszerű infrastruktúrával ellátott község lett.

Nehéz helyzetek bőven akadtak a falu történetében: természeti csapások (járványok, jégverések, tűzvészek, filoxéra-vész) és társadalmi csapások (világháborúk, erőszakos asszimiláció, 1945 utáni kollektív büntetés) egyaránt sújtották a közösséget, amely homogenitását a környék (főként Vác és Budapest) urbanizációja törte meg. Az egykori, föld- és szőlőművelésből, erdőgazdálkodásból élő agrárfalu népességének mind nagyobb részét szívta el az ipar és a harmadik szektor, ami döntő változásokat hozott. A falu zártsága oldódott, a külső hatások egyre jobban érvényesültek. Ebben a helyzetben az oktatáson kívül a civil önszerveződések, kezdeményezéseknek nagy szerepe volt/van a nemzetiségi hagyományok megőrzésében.

Ha a kedves hallgató a következő napokban, hetekben figyelmesen áttanulmányozza a kötetet, a legtöbb kérdésre feleletet talál a község történetét illetően. Ez azt jelenti, hogy Hausel Sándor jó munkát végzett, hiszen a következő néhány évtizedre megbízható, ugyanakkor olvasmányos történeti összefoglalást adott. Bizonyos kérdések - részben a források hiányossága miatt - nyitva maradtak: ezekre remélhetőleg új források feltárásával a következő kutatások fognak majd választ adni. Az bizonyos, hogy a következő összefoglalás szerzőjének úgy 40-50 év múlva könnyebb dolga lesz.

Végezetül szívből gratulálok a község vezetésének, hogy fontosnak tartotta a kötet megjelentetését; a Nógrád Megyei Levéltárnak, hogy felkarolta a kezdeményezést, a szerzőnek és minden közreműködőnek lelkiismeretes munkájáért. Remélem, hogy mindenki örömét leli az olvasásban! Ehhez kívánok kedvet és kitartást! Köszönöm, hogy meghallgattak.

Szendehely, 2006. szeptember 8.
Hudi József